Mikor anyám és apám találkoztak, mind a ketten túl voltak az elő rossz házasságon, így volt mihez viszonyítani. Apám kedves volt, figyelmes, romantikus, tréfás. Ellenben az első férjével, aki nagyképű, lekezelő és rettenetesen agresszív "ember" volt. Így mikor megismerkedtek, az apám soványsága, csúnyasága (a soványságból fakadóan) ellenére megszerette Őt anyám. És az apám is anyámat, hiszen az első feleségével ellentétben anyám kedves, csendes, figyelmes, szeretetteljes volt. Egy szó mint száz, mind a ketten boldogan léptek házasságra egymással. Az apám egy ügyes-kezű autószerelő volt, akit megbecsültek a munkahelyén, rengeteg barátja lett, akik hordták az autójukat hozzánk, ahol apám megjavította azokat. Olcsón becsületesen dolgozott, és a sok haver: Gyere Gyuluskám, igyunk egy sört, a sarki kocsmába és fizettek... De egy idő után a kocsma napirendszerűen betérő volt.



Közben megszülettem. Nagyon imádtak engem, de apám féltékeny volt mondjuk a nagymamámra, mert nagyon szerettem a mamit, (pedig apás voltam) és már a hangjára sikoltoztam örömömben. Egyszer aztán mikor 3 éves voltam, a kocsmázás miatt összevesztek anyámék, akkor apám kezet emelt anyámra, és kiverte az első két fogát. Magam is emlékszem rá. A nagy barna szekrény előtt voltak... majd mikor menekülünk őrjöngő apám elől, és anyunak vérzett a szája. Mind a ketten sírtunk, én adtam anyunak a zsebkendőt és ő szorított magához, és úgy mentünk mamiékhoz. Majd a szülinapomon (pár hónap múlva) megjelent apám, hogy hoz nekem hintát. Anyám beengedte, és elmondásuk alapján kitörő boldogsággal rohantam apámhoz (mert még mindig nagyon apás voltam, mindennek ellenére), bár hintát nem hozott... de ottmaradt nálunk.


Az évek teltek, apám nem változott, kötekedő lett és arrogáns, a kocsmázások miatt. Majd mikor 8 éves voltam, odaköltözött hozzánk a féltestvérem (apám első házasságából született bátyám) Utáltam Őt. Elvette tőlem a legfontosabb ember az anyámat. (így éreztem...) Az apám sokat bántott minket, tettlegesen és szavakkal egyaránt. De főleg a bátyámat. Szegénynek nagyon rossz sora volt az anyja mellett, és saját kezűleg kellett megírnia a levelet, hogy az anyjának nem kell, és ha nem viszi el őt apám, akkor az anyja intézetbe adja... szóval szegény gyereknek egyetlen jó az életében az én édesanyám volt. Sokat sírt ő is, hogy soha nem lesz ilyen, mint az apám, sosem fog inni...stb... (csak megjegyzem nem így lett...)


Az életünk egyre rosszabb lett, kevés pénz, sosem tellett rendes ruhákra, mindig a levetett göncöket hordtuk... én a bátyámét, Ő meg egy rokon (lány) kinőtt ruháit... Kevés új ruhánk volt... Pl évekig nem volt a fürdőszobában ablaküveg... nejlonozva volt az ablak.... A ház szépen lassan tönkrement, úgy kívülről, mint belülről. Minden ósdi volt, minden régimódi és kopott. Soha semmit nem csinált, egy szál gaz nem sok annyit nem húzott ki!

Az apám egyre agresszívabb lett, már úgy jött haza a kocsmából hogy VICSORGOTT ránk, mindenért ugatott, semmi nem volt jó, mindenkibe a hibákat kereste. És állandóan kötekedett. Már tudtunk, ha nem ér haza délután 3-ra, akkor majd csak este 10 után (kocsmazárás után) jön haza mórésan. Olyankor próbáltunk elbújni a szobánkba alvást szimulálni, hogy ne tudjon minket bántani. (Általában "csak" szavakkal) De volt olyan, mikor éjjel kettőkor felkeltett minket oroszt tanulni, bár ő maga sem tudott oroszul. Annyit megtanított nekem, hogy "ágyin-dvá-tri= seggem-nyald-ki". Majd másnak beírással jöttem haza, mert csúnya mondókát tanítottam a gyerekekkel, amiért természetesen kikaptam... Vagy egy másik alkalommal ugyan csak éjjel riasztott minket és robbantott ki az ágyból, és a bátyámnak tornáznia kellett kint a hóban, hogy "Gyurika fasza gyerek nem fázik, minden éjjel tornázik". Hozzá teszem, említettem, hogy minden ósdi volt, tehát nem volt gázfűtés, hanem csak kályha, de spórolni kellett a tüzelővel, tehát hideg volt, sírtunk...


Ahogy nőttem úgy utáltam meg minél jobban és jobban, de ugyanakkor féltem is tőle, mert elég volt rám néznie, már sírva fakadtam. Egyszer kétszer egy egy ilyen olyan éjszaka alatt, mondtam anyámnak, hogy nem bírom, vagy váljon el tőle, vagy megölöm az apámat! Sosem vált el tőle, én pedig nem öltem meg, bár sokszor szorítottam a kezemben a nagykést! (De, annyit kaptam volna érte, mint egy rendes emberért.)


Én menekülni akartam otthonról állandóan. 14 évesen már pasiztam. Ma már tudom, hogy a szeretetet kerestem egy férfiben, amit az apámtól vártam (amit minden lány megkap az apjától, azt a bizonyos apa-lánya kapcsolatot) 16 évesen úgy gondoltam elegem van ebből a "cigányéletből" és öngyilkos akartam lenni. Bevettem egy csomó gyógyszert, ittam egy üveg sört rá (azt hittem ez elég lesz) majd mikor nem értem el még semmilyen hatást ittam rá egy kis hypot. Nem otthon aludtam, hanem a barátnőmnél, így Ő vette észre a hipószagot, aki szólt az anyukájának, aki hívta a mentőket. Eleinte fuldokoltam a hypótól, majd csuklottam. Bevittek a kórházba és zártosztályra tettek... rettenetes volt, félelmetes sokszor, mert rengeteg prostit hoztak, akik általában öngyilkosak akartak lenni, de volt egy nő aki drogos volt, és kikötözték, mindenkit meg akart ölni... féltem.


Közben megismertem egy fiút akihez minél hamarabb férjhez akartam menni. Úgy is történt... emlékszer hányszor írtam neki, hogy alig várom, hogy betöltsem a 18-at és akkor lelépek otthonról, odaköltözöm hozzá. Mindig szidtam az apámat! A házasságom egy csőd volt. Ő nem ivott, ő józan bolond volt, és lelkileg rengeteget bántott, mindennapos volt a lelki terror. Szültem magamnak 2 gyereket, egy fiút és egy lányt. Imádom őket, bár sokszor előjönnek az örökölt gének, olyankor, mikor esetleg bántottam őket, rögtön bocsánatot is kértem tőlük, elmagyaráztam nekik, hogy valójában nem ők a hibásak, csak nekem van nagyon rossz napom... 14 év házasság után elváltunk végre. Életem legjobb döntése volt!


Közben kanyarodjunk vissza a szüleimhez. Apám beteg lett. a sok pia, cigi, megtette hatását. Először a cukorbetegség jött, majd az érszűkület. Levágták a bal lábát, majd a jobbat is. Rengeteg műtétje volt, és még lesz is... szívműtétek, tüdőbetegség. Többet nem ment a kocsmába, valószínűleg azért mert nem volt mivel, és kerekesszékkel fárasztó volt neki. vagy talán megijedt...De azért, a házat elkellett adniuk potom pénzért, mert annyira eladósodtak,(különben elárverezték volna) és vidéken vettek egy házat...Szóval leszokott a piáról és a cigiről is, és onnantól hiper-szuper ember lett, akit becsülni kell, mert ő megváltozott. De én nem tudok megbocsátani neki, soha! Haragszom rá, mert tönkretette az életünket! Bár a kapcsolatot tartjuk anyám miatt, mert Őt nagyon szeretem és becsülöm!


Nem olyan régen megkérdeztem anyámat, hogy miért tűrt...miért tűrte ezt az egészet. A válasz egyszerű: a bátyám miatt. Mert ha ők elválnak, akkor a tesómmal mi lett volna? Apámnál maradt volna, neki ítélte volna a bíróság, vagy vissza kellett volna mennie az anyjához (aki eldobta magától), vagy talán állami gondozásba került volna. Szerintem ez mindent elmond anyámról, Ő az, aki feladta a boldogságát, tönkretette az életét egy gyerekért, aki nem is az övé...


Én miután elváltam, megtaláltam életem párját, aki sokat segített nekem abban, hogy egyenesbe jöjjek lelkileg. Nagyon sokat köszönhetek neki, nagyon szeretem Őt!