Régi olvasója vagyok a blognak, és látom, a családi problémák nagy része a szülők alkoholfogyasztása miatt alakul ki. A mi családunkban nem ez okozta a problémákat, hanem apám visszataszító viselkedése.
Viszonylag jó anyagi körülmények között éltünk, apám mérnökként dolgozott. Nem ivott többet, mint a többi hasonló korú férfi, viszont nem telt el úgy nap, hogy valamiért ne ordítozott volna torkaszakadtából. Valamilyen ürügyet mindig talált, hogy ki bírja tombolni magát. Anyám szegény családból származott, és csak nyolc osztállyal, meg egy szakmunkásbizonyítvánnyal rendelkezett, őt ezért szidalmazta rendszeresen. Húgom nem volt jó tanuló, őt emiatt gyalázta állandóan. Engem, mint fiút megbecsült, látványosan kivételezett velem, de később velem is rosszul bánt, a ház körüli munkák, amit elvégeztem, sose tetszettek neki, mindig talált valami kifogást. A másik problémája az volt, hogy nagyon szerettem számítógépezni, és később az én jegyeim is leromlottak.
Minden nap, kivéve amikor nem ért rá, ugyanazokat a szövegeket elordította, hogy mi neki köszönhetünk mindent, és milyen jó, hogy anyámnak nem kellett soha dolgozni, hanem együtt lehetett a gyerekekkel. De sokszor az volt a baja, hogy anyám nem keres munkát, hanem itthon lustálkodik, pedig az igazság az volt, hogy megcsinált minden házimunkát. Ha elkövettünk valami hibát, mondjuk eltörtünk egy poharat, akkor azt évekig képes volt felemlegetni, hogy mennyire el vagyunk kényeztetve, és ezt így megengedhetjük.


Tizenhat éves voltam, amikor elkezdett nagyon kibírhatatlanul viselkedni. Azzal vádolt, hogy kábítószeres vagyok, holott még nem is dohányoztam, meg nem is ittam sokat. És ezt a többi ember előtt is híresztelte. Ha elmentem bulizni, akkor nagy alkoholistának mondott, ha otthon maradtam, akkor az volt a gond, hogy miért nem megyek el valahova.
Egyik mániája az volt, hogy mi rendszeresen belenyúlunk a pénztárcájába. Gyakran felforgatta az egész lakást, hogy eltűnt pénzt keressen. Be kell valljam, ezt a helyzetet kihasználtam, és eltulajdonítottam apránként hatvanezer forintnyi összeget, érdekes módon ezt nem tette szóvá.
Az ritkán volt rá jellemző, hogy verjen minket. Valamikor jó okkal tette, azt elismerem, mert, mint minden fiatal, mi is csináltunk hülyeségeket, de egyszer arra ébredtem, hogy éjfél körül ordítozik, és amikor kimentem, hogy elküldjem aludni, rámtámadott. Mivel teljes szívemből gyűlöltem, nem esett nehezemre védekezni, addigra odaért anyám, meg a húgom is, és ők is segítettek leállítani.
Másnap mindenkinek elpanaszolta, hogy mi őt otthon verjük, erre a rokonai eljöttek hozzánk, és felháborodottan a szemünkre vetették, hogy hogy merészelünk ilyet, hiszen ő tart el minket.
Egyszer az én szobám mellett beszélt a rokonaival, és hallottam, hogy ők sincsenek jó véleménnyel róla, sokmindent a szemére vetnek, javasolták neki, hogy menjen el orvoshoz, mert szerintük beteges dolgokat művel.
Az én véleményem is az, hogy apámnak komoly pszichés problémái vannak, ez egyértelműen látszott a tettein. Kényszeresen viselkedett, pl. ha valamit letettünk az asztalra, akkor rögtön arrébb tette, ha becsuktuk az ajtót, odament kinyitotta, és mégegyszer becsukta. Nyáron el kezdett amiatt ordítozni, hogy miért van meleg a házban. Gyakran volt olyan, hogy füstszagra panaszkodott a házon belül, de amikor anyám odaégetett egy ételt, és füst borította el az egész lakást, akkor apám az egészből nem vett észre semmit. Fürdeni csak akkor fürdött apám, ha mennie kellett valahova, tehát ha két hétig szabadságon volt, akkor  az idő alatt be se ment a fürdőszobába. Elég érdekes dolog ez egy rendmániás embertől. A rossz családi környezetünket az általa gyűlölt politikai pártra fogta, meg bizonyos személyekre, akit nem kedvelt, azt mondta, hogy azok "nevelik ellene" a családját, holott jóformán egy szót sem váltottunk azokkal az emberekkel.


Sokszor próbáltuk vele megbeszélni a dolgokat, de mintha csak a falhoz beszéltünk volna, azt mondta, ilyenkor, hogy nélküle éhenhalnánk, és ne támadjuk őt, mert van elég baja. Egyszerűen ez volt a legelviselhetetlenebb tőle, hogy semmivel se lehetett rá hatni! Volt olyan, hogy haragomban hozzávágtam valamit, vagy csúnyán beszéltem vele, ilyenkor se sértődött meg, hanem mondogatta a sablonszövegeit.
Régóta terveztük, hogy elköltözünk tőle. Én is, anyám is eljártunk napszámba, hogy gyarapítsuk a költözéshez szánt pénzt. Tisztában voltunk vele, hogy nem könnyű a mai világban napszámos, diákmunkás fizetésből megélni, dehát menni akartunk.
A végső lökést az adta meg, ahogy apám 2008 nyarán viselkedett. Ketten mentünk valahova autóval, és meglátott az egyik járókelőnél egy tárgyat, amit meg akart venni máshol, és azt mondta, hogy szálljak ki a kocsiból, és tépjem ki az illető kezéből. Én már nem lepődtem meg semmin tőle, mondtam neki, hogy menjünk tovább, nem olyan drága az a dolog, hogy mástól elvegyük.
Aztán néhány nap múlva egyik reggel azt vettem észre, hogy vizelettócsa van a földön. Egyből sejtettem, hogy nem a kutya volt. Mondtam neki, hogy "fúj, te behugyoztál" erre elkezdett üvölteni, hogy takarítsuk fel. Seprűvel rácsaptam néhányat apámra, anyám mondta, hogy hagyjam, és feltakarította a tócsát.
Már aznap összepakoltunk, és elmentünk egy rokonhoz. Később kerestünk egy albérletet egy szomszéd városban. Nem találtunk munkát, ezért kértünk pénzt apámtól, becsületére legyen mondva, adott is, valamennyit szokott fizetni havonta, de nem hiányol minket, nem mondta, hogy jöjjünk vissza. Azóta is itt lakunk. Szerencsére mindig van annyi pénzünk, hogy fenn bírjuk tartani magunkat.


Tudom, hogy nem volt ez egy túlzottan nehéz gyerekkor, és én sem vagyok a legjobb ember, meg előbb is elmehettünk volna. A családból engem viselt meg legjobban az élet, gyakran vagyok idegileg kikészülve, de nem viselkedek úgy, mint az apám. Úgy néz ki, nekem sose lesz családom, mivel nem szoktam emberekkel foglalkozni, leginkább otthon ülök. Manapság nem kötelezik az embereket a házasságra, és a gyermekvállalásra, mint apám házasságának idejében, tehát én minden következmény nélkül kimaradhatok ebből.