Gyerekkönnyek

Sok ismerősöm mondja, hogy emlékszik egészen pici gyermekkorától fogva az életére. Az én emlékeim még általános iskola második osztályáról is csak homályosan vannak meg. Ennek biztos van oka, de lehet soha nem akarom tudni. Majdnem 30 vagyok már, felnőtt embernek számítok. Azonban azt hiszem megrekedtem valahol még 8 éves koromban. Az én szüleim is ittak mint sok más szülő a világon. Az én szüleim is vertek engem. Olvastam megrázó történeteket a blogon, ezért gondoltam az enyém is helyet kaphat itt esetleg. Nem nagyon tudnak erre mit reagálni azok, akiknek elmondtam, pedig nekem még mindig nagyon fáj és üres vagyok tőle. Az általános iskolás éveim alatt volt ezeknek a dolgoknak a csúcsa. Azért elöljáróban elmondanám, hogy anyám szociális területen dolgozott már akkor (nem egészségügyi, hanem igazgatási), tehát lehetett volna némi empátia benne, de nem volt. Apám már akkor is ivott, valószínűleg a katonaságban szokott rá, akkor még kötelező volt. Azt hiszem ez sok ellentétet okozott közöttük, hiszen nem egyszer jött haza ittasan a munkából, de addigra már annyira részeg volt, hogy menni alig tudott. A baj ezután jött, amikor már itthon ittak, együtt.

Elsőben úgy tanultam olvasni, hogyha nem ment a harmadikra sem akkor anyám megtépett, megpofozott. Ehhez nem kellett pia, élből agresszív volt, ha türelmesnek kellett volna lennie. 8-11 éves korom majdnem minden szombat vasárnapján borért kellett járnom a helyi boltokban, ahol adtak ott hitelbe kellett kuncsorognom a piát. Mindig kifizették, azt hiszem, de nekem kellett kérni... Annyira megalázó volt. Télen is menni kellett borért meg kevertért ha nagyon hideg volt, ha fagy volt, ha esett. Nem volt saját biciklim, valamelyik szülőével mentem. Főleg nyáron volt jellemző a hétvégén, péntek-szombat este, éjfélekig tartó ivás és mulatás a melléképületben. Olyankor nem főztek, nem mosott anyám, nem csinált semmit. A lakásban mindig kosz volt és rendetlenség, az én szobám meg a szennyestároló volt, halmokban a földön a szennyes, szinte az volt a szőnyeg. Ha jött valaki hozzánk minden szemét oda lett bedobálva, a ház többi része ki lett takarítva, az pedig kulcsra lett zárva. Este meg alhattam ott abba a szeméthalmazba. Ettől lettem asztmás egyébként - kosz, por. Igazából nem értem fel ésszel mit kellene tennem, mert annyira féltem tőlük. Mivel egy-egy ilyen este után gyakran egy rossz sóhajtásért is megvertek. Apám nagyon agresszív volt. Nagyon gyenge és csendes kislány voltam. Sebezhető, mint akinek a homlokára van írva, hogy nem tudok védekezni, nyugodtan bánts testileg-lelkileg. Mindig kis kurvának szólítottak ilyenkor.

Az ivás mellett "normális" pillanataikban is terrorizáltak. Például "pinavizitet" tartottak, amikor már olyan 10-12 éves lehettem. Megnézték milyen nagy a "peckem" (ezt a nagyajakra értették), meghogy hogy áll a pinám...Ezt így mondták mindig. Sokszor volt ilyen. Hozzá nem nyúltak, csak le kellett vetkőznöm és szét kellett tenni a lábam. Valamiért egyébként 4 éves koromban bekerültem a nőklinikára Szegedre, valami folyásom volt...4 évesen... nem akarom tudni egyébként, hogy mi volt az, inkább nem akarom tudni. Csak mikor megkaptam az összes orvosi leletem anyámtól, amikor az első fiammal terhes lettem, akkor találtam ezt közöttük. Később is volt folyásom, lehet attól, mert koszban éltem, nem tudom, én azért tisztálkodtam mindennap, de mégis...Ilyenkor anya "megfürdetett". 12 évesen is. Jól megszappanozta a kezét és szinte a hüvelyembe is felnyúlt a szappanos ujjával, mert "retkes a pinám" és "ki kell mosni". Utána mindig nagyon csípett a vizelet és nem múlt el a folyásom sem. Egyszerűbb lett volna orvoshoz menni, de nem vitt el.

13 éves koromban volt egy olyan verésem, amit sosem fogok elfelejteni. Majdnem meghaltam. Akkor is ittak. És este 6 körül megkérdezték, miközben néztem a tévét, hogy éhes vagyok-e. De én nem hallottam meg, tudtam hogy ittak, ilyenkor ordítottak egymással, próbáltam nem hallani. Így ezt sem hallottam, hogy beszélnek hozzám. Egyszer csak azt vettem észre, hogy apám az ágyra ül mellém és mondja fennhangon, hogy "te kis rohadt kurva, hozzád beszél anyád, mi a faszt flegmáskodsz?!!!!!!" És már ütött is. A kérdés tehát, hogy éhes vagyok-e. Mondtam halkan, hogy nem. Aztán addig vert, amíg azt nem mondtam, hogy de igen, nagyon éhes vagyok. Ekkor abbahagyta. Fürdeni kellett. Van egy öcsém is, ez eddig kimaradt. Fürdeni mentem tehát. Nem voltam benn 2 perce, mikor öcsém rámrontott, hogy haladjak már, meg most jól "megkaptad te kis kurva"...mire én talán ellöktem. Aztán ő ordítani kezdett velem és jött apám, hogy miért nem fogom be a pofám. De már rángatott is ki a fürdőből, be az ágyamra, közben ütött, ahol ért. Nehézgépekkel dolgozó munkás emberről van szó, nem valami kis nyápic valaki, aki az apám, aki ütött. Ököllel. Hátam, kezem, vállam, lábam, mindenütt...lelökött az ágyra, szerencsétlen módon a fejem volt a legközelebb és azt ütötte tovább. Ököllel. Én pedig már nem emlékszem másra innen...Azt se tudom mi történt, meddig fekhettem ott utána, semmit se tudok. Azt viszont tudom, hogy nem ébresztgetett senki és nem aggódott értem senki sem. Szerintem 1 órát biztos feküdtem ott így eszméletlenül. Ez egy esete alatt volt, aminek a kiinduló pontja az volt, hogy éhes vagyok-e? Aztán anyám egyszer csak felrángatott, hogy kész a vacsora. Nem voltam éhes, annyira nem, hogy nagyon nem. Aztán anya ezt mondta: "Kislányom, ha nem vagy éhes nyugodtan mond meg, nem lesz belőle semmi baj…" mondta a világ legszelídebb és legédesebb hangján. Az érzéseimre emlékszem, tisztán, hogy zokogni lett volna kedvem, hogy hát mostmár ez se baj?!?! Hát mostmár szeretnek…!?!?! Pillanatok alatt lepörögtek előttem az elmúlt óra eseményei, hogy mennyit szenvedtem, az érzések, a tettek, a szúrós megjegyzések, a tekinetek, az oltalom nélküli percek, az igazságtalanság, ami ellen tehetetlen voltam. Nagyon rossz volt. Ettem, de mintha követ rágtam volna. Azt hiszem ezt sosem fogom elfelejteni.

Volt olyan, hogy hetekig nem mosott, és emiatt volt hogy nem mentem iskolába. Mert nem volt tiszta ruhám. 10 éves korom körül ezt megoldottam, mostam magamban. Ugye a mosógépet nem használhattam, mert gyerek vagyok, így a mosdókagylóban mostam és csavartam ki a ruhám amennyire csak tudtam. Minden péntek este ez volt a program, hogy hétfőre a centrifugázatlan ruha megszáradjon biztosan. 10 éves koromban tanultam meg főzni is, mivel ők nem főztek rendszeresen, ha nem akartam éhezni főznöm kellett. Persze anya büszkén újságolta el ezeket a hivatalban, hogy az ŐLÁNYAMÁRMIMINDENTTUD, de azt nem mondta sose, hogy miért tudja...