Mindig igyekeztem magamba elnyomni az érzéseimet a gyerekkorommal kapcsolatban. Félelmetes mennyire próbálja velem elhitetni az agyam, hogy nem is volt olyan szörnyű. Az emlékek megszépülnek idővel, az agyam védekezik. A rosszból csak beugranó villanások, felsejlő képek voltak meg az agyamba. Nem tudtam, nem akartam arra emlékezni, ami történt velem..
De szembe kell néznem a múlttal, mert nem az a kérdés, hogy átéltem-e szörnyűséget, hanem az, hogy túl tudok-e lépni valaha rajta. Ez egy olyan kereszt amit az ember élete végéig cipel. Nem hiszem, hogy túl lehet lépni, hogy olyan eséllyel indulsz az életbe, mint akinek volt gyerekkora. Nekem nem volt. Elvették tőlem vissza vonhatatlanul, megmásíthatatlanul, ellopták az életem egy nagyon fontos szakaszát.
De jöjjön a történet dióhéjban. Anyukám 2. házasságából születtem, egy 9 évvel idősebb nővérem van. Anyám ivott, iszik, alkoholista. Sokkal többet láttam életembe részegen, mint józanon. Apám nagyon kedves ember. Sose emelt rám kezet, sose emelte fel velem szembe a hangját. Csak éppen nem is érdekeltem, nem voltam az élete része. 4 éves voltam amikor lelépett egy hangos szó nélkül. Élni akart, bulizni, csajozni. Anyámat látszólag nem viselte meg a válás. De előttem van egy kép ahol a vasúton állunk és anyám zokog, miközben én a karjába ülök és mondja, hogy integess apádnak. Nem értettem mi zajlik körülöttem, hova távolodik a vonat, amin szeretett apám ül. Összepakolt és lelépett, nem érdekelte mi lesz velünk, mi lesz velem. Anyám innestől merült bele az alkoholba csak igazán, de én ezt gyerekként nem igazán fogtam fel. Odaköltöztünk a nagymamámhoz, aki egy nagyon kemény asszony. Nem lehetett nála sohasem lazsálni, egész nap dolgozni kellett, hol a földeken, hol bent a házban. Megkövetelte a fegyelmet mindenben, ha valami nem úgy volt ahogy ő akarta, megkaptuk a büntetést érte. Nővéremet jobban szerette mindig nálam, mert az ő apját szerette, az enyémet utálta és pechemre külsőre tiszta apám vagyok. Ez módszeresen a fejemhez is lett vágva. Ekkoriban anyám még tudott dolgozni, csak munka után ivott és józan napjai is voltak, én pedig győzködtem magam, hogy ez nem is olyan szörnyű. Aztán teltek az évek, nővérem főiskolára ment, és elköltözött. Az egyetlen bizalmasom, akivel jó volt a viszonyom ott hagyott. Rajta is nyomot hagyott a gyerekkor, habzsolta a pasikat, nem tudott párkapcsolatot kialakítani.
8-9 éves lehettem, amikor mamám barátja elkezdett molesztálni. Az igazi nagyapámat nem ismertem, születésem előtt meghalt. Az új barátja egy nagyon beteg lelkű férfi volt. Bár testileg is beteg volt, ez nem akadályozta abba, amit később velem tett. Fogdosással kezdődött, majd nekem kellett őt fogdosnom. Nem tudtam mi ez, de ösztönösen féltem tőle. Megfenyegetett, hogy ha elmerem mondani valakinek, akkor nagyon megbánom. Féltem tőle, undorodtam tőle, sírtam, amikor molesztált. A nagyanyám pontosan tudta, hogy vannak ferde hajlamai, de semmit nem tett. Kettesbe hagyott vele, sokszor vigyázott rám. Egyszer nagyanyám hamarabb hazaért és éppen megint fogdosott a férfi. Jelzem egyébként nem serdültem korán, ekkoriban még teljesen kislány testem volt. És nem az történt, amire számítani lehetett, hogy mama elzavarta volna a férfit, hanem azt mondta kis RIBANC vagyok és felajánlkoztam neki. Soha többet nem beszéltünk erről. A férfi nem sokra rá meghalt. És anyám mit szólt hozzá? Semmit. Ekkoriban már nem igen voltak józan pillanatai, nem érdekeltem. Anyagilag jó körülmények között éltünk, talán a környezet ezért se vett észre semmit, meg azért se mert mindent magamba fojtottam. Úgy tettem, mintha minden rendben lenne, még magamat is győzködtem. Hiszen voltak új ruháim, meleg ételem, száp házam..És hogy mellette mik történtek én ezt elnyomtam belül.
Elvégeztem a 8 osztályt, kitűnő lettem. Nagyon okos, jó tanuló, szorgalmas kislány voltam. Pedig senki nem kérdezte ki a leckét, senkit nem érdekelt, mi van a suliban. Ha anyám véletlen belenézett az ellenőrzőmbe és rossz jegy volt benne, megvert és ennyi. Én ebben az időben sokszor az ételbe menekültem és nagyon sokat ettem. Szépen ki is kerekedtem, ami nagyanyám állandó céltáblájává vált. Folyton gúnyolódott, hogy gusztustalan vagyok, undorító vagyok, soha nem fogok kelleni senkinek. Hiába lett a kitűnő bizim, nekem nem volt nyáriszünetem. Nem mehettem sehova, se barátokhoz, se semerre. Egész nyáron nagyanyám földjein kellett dolgoznom, volt olyan, hogy elájultam a 40 fokos napon a földön, mama leöntött egy fél vödör vízzel és dolgoznom kellett tovább. "Aki nem dolgozik ne is egyék"- ez volt az ő mottója.
Anyám ekkoriban összeismerkedett egy alkoholista férfivel, aki egyébként skizofrén is. Kocsmába volt anyám pultos (kecskére a káposztát...) és oda járt be a férfi. Hamar összemelegedtek, és anyám elköltözött vele mamától albérletbe. Megkérdezték én menni akarok-e, de akkor még inkább azt választottam, hogy mamával maradok és inkább szigorban élek. Így telt el a gimi első osztálya, egészen tűrhető volt, mama is enyhült egy kicsit a jó eredményeim láttán. Ekkor azonban elkezdtem serdülni, a testem megnyúlt, lefogytam és a fiúk elkezdtek irántam érdeklődni. Szerettem volna bulizni járni, mert nagyon tetszett, hogy ennyi évig senki nem figyelt rám, és ha most ilyen módon is, de a figyelem középpontjába kerültem. Mama persze nem engedett el, így döntöttem, elköltöztem anyáékhoz. Az igazi pokol a következő 2 év volt. Folyton ájulásig részegek voltak, maguk alá pisiltek, undorítóak voltak. A férfi pedig nagyon agresszív. Állandóan veszekedtek és verekedtek részegen. A fejemre húztam eleinte a párnát, de később már én is közbeavatkoztam. Elkezdtem én is piálni, loptam a férfi nyugtatóit. Sokszor én is kiütöttem magam és féktelenül buliztam. Pasitól pasiig menekültem, hiába tudtam, hogy csak azt akarják és kihasználnak, mégis azt éreztem szeretetet kapok tőlük és kellek valakinek. Csoda, de a suliba nem romlott le jelentősen az eredményem, és semmit nem vettek észre. Falaztam anyának, sose ment szülőire, meg ilyesmi, de mindig kimentettem, hogy sokat dolgozik. Rendes ruhába jártam, az osztálypénz mindig fizetve volt- az osztályfőnököt pont ennyi érdekelte, pedig utólag visszagondolva sütött rólam, hogy nem jó valami.
Utolsó kommentek