Gyerekkönnyek

Talán, a sorsom már meg volt pecsételve, mielőtt megszülettem. Anyám apám szeretője volt, akinek felesége és két fia volt már akkor. Amikor anya beleszeretett, nem tudta, hogy családos ember, mikor megtudta, akkor pedig apa hitegette, hogy elhagyja a családját. Persze egy idő után ezt nem kellett volna bevennie, nem akarom mentegetni, naiv volt nagyon. Évekig voltak szeretők, és apa mindig kitalált valamit, hogy most mért nem hagyja épp el a családját... (mikor a kisfia iskolába megy, mikor elmentek nyaralni, mikor a nagyfia elballag, mikor a házuk kész lesz, mikor ez,az amaz lesz).
Mikor anya teherbe esett, apám könyörgött neki, hogy ne tartson meg engem, de anya már 28 éves volt, és nagyon akart gyereket, amellett pedig apa volt élete szerelme, és egy nő kitől mástól akarna gyereket, mint a szerelmétől. Vállalta, hogy egyedül felnevel. Apa meg is fenyegette, hogy ne tartson meg engem, de aztán csak megtartott. Ez mondjuk nekem jó.
Mikor megszült, apám könnyek közt köszönte meg, hogy kislányt szültek neki, mert a két fiú után, nagyon akart kislányt. Aztán születésem után pár órával odamentek anyámhoz, hogy "legyen erős anyuka, a kislánya meg fog halni". Képzelhetem, mit érzett. Kiderül, hogy születési rendellenességeim vannak. Max két hetet adtak nekem. Két hétre rá már max két évet, s aztán meg max négyet. Szerencsére egyik se jött be. Apám egy éves koromig látogatott, de mikor anyám gyerektartást kért, apám megfojtogatta és megpofozta. Emlékszem rá, pedig nagyon kicsi voltam, meglátott engem, én el kezdtem kétségbe esetten sírni, és akkor azt mondta, szerencséd, hogy itt a gyerek, különben megölnélek. Aztán nem láttuk többet, se őt, se a pénzét. Gyerektartási pert kezdeményezett anyám, de mikor apa megfenyegette a nyílt utcán, akkor elállt a pertől.

Így hát egyedül nevelt fel, akkor az anyja se tudott segíteni, mert a papa rákos volt. Egyedül nevelt, ebből én akkor semmit nem éreztem, anya száz százalékig ellátott, gondoskodott rólam, szeretett, és ápolt. Én annyira felgyógyultam, hogy egy éves koromra olyan voltam, mint a többi gyerek. Négy éves koromig így éldegéltünk kettecskén. Aztán lett egy pasija anyának, aki rövidesen hozzánk költözött. Az elején minden nagyon szép és jó volt. Kaptam új ruhákat, játékokat, apai szeretetet, anyát is támogatta végre valaki.

Aztán egy - két év múlva el kezdett inni, és verni anyát. Féltékenykedni, vádaskodni, ordibálni.
Anya nem járhatott szoknyában, mert akkor büdös kurva volt. Én, büdös zabigyerekként voltam titulálva, aki nem kellett senkinek. Legrosszabb 6-7 éves korom környékére lett a helyzet.
Emlékszem, pisiltem, ő bejött zuhanyozni. Engem bámult, álló farokkal, simogatta magát, és vigyorgott. Én csak bámultam, nem tudtam akkor még, hogy ez rossz. Akkorra már minden este ordibálásra kellett volna elaludnom, az iskolában nem tudtam koncentrálni, de semelyik tanár nem kérdezett semmit, nem tett semmit. Anya kék zöld foltokkal járt dolgozni az iskolába, úgy tanított, napszemüvegben. Emlékszem, nevelőapám sokszor megerőszakolta anyát, nekem meg nézni kellett. Végig nézette velem, szerintem izgatta a jelenlétem. Sokszor simogatott engem, főleg a fenekemet, és mindig azt mondta, olyan jó segged van, mint anyádnak. Rendszeresítette, hogy mindig akkor zuhanyozott, mikor én pisiltem, persze álló farokkal, magát simogatva. Egyszer puszit kellett adnom a farkára. Sokszor simogatta a nemi szervem, miközben fürödtem.A legrosszabb mégis az volt, mikor anyát erőszakolta meg előttem, nekem pedig nézni kellett. Az izgatta, ha zokogunk mind a ketten. Egyszer, amikor anya nagyon zokogott, megkérdezte, "dugjam inkább a lányodat?", ezzel anya elhallgatott, és én is. Sosem erőszakolt meg, lehet, várta, hogy nagyobb legyek. Mindig azt mondta, olyan jó seggem van, mint anyámnak, de a mellem még nőhetne.

Nagymamámnak elmondtam, hogy nevelőapám mindig megveri anyukámat, ő először azt reagálta, hogy az asszony hibája, ha megverik. Később már nem így gondolta, szorgalmazta, hogy dobjuk ki a lakásból. Nem olyan könnyű az. Úgy utálom, aki ilyenkor okoskodik: "Miért nem dobtad ki? miért nem hívtál rendőrt? miért nem szakítottál vele?" Aki ilyet kérdez, nem tudja, miről beszél! Anya számtalanszor összepakolta a cuccait, és kitette a küszöbre. Erre ő betörte az ajtót, éjjel 1-2 óra körül és olyankor iszonyatosan megverte anyámat. Anya védte magát, egyszer neki lökte az ablaknak, majd a tükörnek, kitört az üveg, szétvágta nevelő apám hátát, de nem állította le, inkább talán ingerelte a vér szaga. Ha épp nevelő apám vigyázott rám, mindig a kocsmába vitt. Én félkarú rablóztam, miközben ő talaj részegre leitta magát. Aztán – biciklivel - hazavitt. Sokszor olyan részeg volt, hogy elestünk, ilyenkor mindig bevertem a fejemet. Mikor anyámmal összevesztek, mindig a nevelőapám jött értem az oviba, velem zsarolta anyát, hogy engedje be a lakásba, mert ha őt nem engedi be, én sem jutok haza.Sokszor a nyakába ülve cipelt engem, és úgy is elestünk, egyszer így tört be a fejem, és tört el a csuklóm. Nevelő apám egyébként elvált ember volt, két kislánya volt. Sokszor voltak nálunk a lányok, utálták anyát, aki elfoglalta az anyjuk helyét, és amiben tudtak keresztbe tettek nekünk. Pl: kiköpték az ételt, vízi pisztollyal összespriccelték a festményeket a falon.
Engem is kikészítettek, direkt bántottak, csúfoltak, vertek. Mikor anya rájuk mert szólni, ő volt büdös kurva, és meg a zabi.

9-10 éves voltam, mikor felszedett egy huszonéves kiscsajt, és megszabadultunk tőle. Anya volt olyan rendes, és megkereste a lány, hogy figyelmeztesse, vigyázzon ezzel az állattal. Később a lány megköszönte neki.  Kiderült, miért volt elvált ember a nevelőapám: verte a volt nejét, és a két kislányt. Anya azt mondta, kár hogy őt nem figyelmeztette a volt feleség, mint ahogy ő a lányt. De hát nem mindenki olyan jó indulatú, mint ő.Mikor végül megszabadultunk ettől az állattól márt tisztára idegbetegek lettünk anyával, főleg ő.  Egy utolsó nagy verést kapott, emlékszem csomókban hiányzott a haja, eltört több bordája, mikor legurult a lépcsőn. Tulajdonképpen le lett rugdosva a lépcsőn. Ja és, akkor okoskodik, hogy miért nem hívott rendőrt? Megtörtént, kijöttek, és kiröhögtek minket: "halál esetében tudunk az üggyel mit kezdeni". Emlékszem, ahogy röhögnek a képembe, mi meg sírunk. Minket csak az mentett meg, hogy talált a fószer egy fiatal pipit, akit befolyásolhat, mert anyát már nem tudta. Azóta nem is volt kapcsolata senkivel, szegény megsínylette.

Ezután iskolai erőszak áldozata lettem, teljesen depressziós voltam 15-16 éves koromig. Tizenöt éves koromba megismertem apukámat, hozzá se akartam szólni, mondván, ha eddig nem jött, most már mit akar? Anyukám beszélt rá, hogy találkozzam vele. Fél évig egy szót nem szóltam hozzá, csak ültem mellette és hallgattam. Két bátyámat is megismertem, egyik nagyon jól fogadta, a másik mai napig fenntartásokkal... ő a kisebb,  gondolom, zavarja, hogy a legkisebb szerepét elveszni látja velem. De ez nem így van. Mai napig ő van elkényeztetve.
Viszont apával jó a viszonyom, szeretjük egymást. Rá hasonlítok. Bár gyávaságban nem, és felvállaltam volna a zabi gyerekemet. Mai napig azt meséli be a családjának, hogy nem is tudta, hogy van egy lánya, az a hülye tanárnő most mondta meg neki. Meg, hogy ez csak egy éjszakás kaland volt... haha. Körülbelül 5-6 évig szeretők voltak. De mindegy, biztos könnyebb volt így elmesélni otthon a sztorit. Megértem. Megbocsátottam. Ha nem adtam volna a találkozásnak esély, most kevesebb lennék egy apával, két testvérre, egy mostohaanyával és sok élménnyel, amit velük éltem át.  Teljesen korrekt a mostoha anyám, mondván: "nem a gyerek tehet róla, hova születik, kiktől születik", így van! Szerencsére értelmes nő, nem hibáztat engem semmiért. Tisztelem érte.

Anyámat tisztelem mégis a legjobban. Emlékszem sokszor nem volt mit ennie, de engem megetetett mindig, és a legszebb ruhákat túrta nekem a turkálóból, senki nem mondta meg róluk, hogy turkálós ruhák. Mégis, minden nélkülözésben velem maradt, és sosem jutott eszébe engem beadni a zaciba, vagy letenni apám küszöbére, vagy jelenetet rendezni, vagy pereskedni.  Nem tehet a nevelőapám tetteiről sem, mindent megtett, hogy megszabaduljunk tőle. Aki mást mond, hazudik, vagy még nem próbált meg egy nagydarab izmos állatot kitenni a lakásból, aki a gyerekkel zsarolja.Egyetlen rá róható rossz, hogy naiv volt. De ha nem lett volna naiv, én nem lennék. Persze, lehet nem naiv volt, csak szerelmes. Apám hálás lehet, hogy megbocsátottam neki. Jó érzés. Tanulság: ne kezdjetek nős pasival és ne kezdjetek elvált pasival, mert nem véletlenül elvált.

19 éves koromban egyébként megerőszakolt a pasim. 2 hete voltunk együtt, még nem akartam szexet. Letepert, letépte rólam a ruhát, és megtörtént. Belém is élvezett, vettem 10 ezer forintért esemény utánit és imádkoztam. Aztán megint megtette, megint esemény utánit vettem be. Azóta megtudtam, hogy komoly bajaim is lehettek volna a tablettáktól. Később már hagytam magam, nehogy megerőszakoljon. Rettenetes volt. És a legrosszabb, hogy egy idő után kötődni kezdtem ahhoz a fiúhoz, meg is szerettem. Mindegy, annak már vége. Három éve kapcsolatom van egy csodás emberrel, akinek több mint egy éve mennyasszonya vagyok, és azóta együtt is élünk a közös lakásunkban, Tehát van kiút. Főiskolát végeztem, és most dolgozom.  Olvastam itt rettenetes történeteket, az enyém szerencsére happy end... Biztatnám a többieket, csak a tanulás a kiút, meg a nyelvtanulás. Nem a depresszió. Nem az önvád. Tudom, nem vagyok hibás semmiért. Örököltem egy kis naivitást, tudom, de mai napig bízom az emberekben és tudom , hogy az élet szép.