Miért történik ez az én családommal? Milliószor feltettem magamnak ezt a kérdést, az elmúlt 12 év minden egyes napján. Miért? 
Anyukám felőli nagymamám halála után apum egyre többet járt a szomszéd nőhöz. "Segiteni kell neki" ezzel a szöveggel. Majd anyuval sokat veszekedtek. Mi naiv germekekként, öcsémmel, csak azt láttuk, hogy a szüleink veszekednek. És legtöbbször azért, mert anyum kérdőre vonja apumat, hogy miért kell a szomszéd nőhöz menjen. Nem tudtuk, hogy apu megcsalja édesanyánkat és ezért vannak a veszekedések. Mi is anyunkat hibáztattuk, hogy miért veszekedik apunkkal. És ez igy ment minden nap. Éjjel kiabálás, orditozás, nekünk reggel iskolába kellett mennünk, de nem tudtuk kipihenni magunkat. Én legtöbbször a szüleim közé álltam, nehogy apu megüsse édesanyámat. Öcsém csendben feküdt az ágyában. Pár év múlva a szomszéd nő elköltözött, de apum a mai napig is jár hozzá. A házát mi vettük meg, majd eladtuk egy családnak.
Idilli családnak tüntek, de 4-5 éve a nő elvált a férjétől és most itt lakik a lakásban a lányával, nálunk dolgozik és ő is az apum k...ja. Mióta itt dolgozik, apum elzüllött. Alkoholista lett. A gyomrom fordul fel, ha ránézek, hogy a nő ott tette a szépet anyumnak és "barátnőnek" tartotta magát. Persze apum mindent tagad, annak ellenére, hogy az egész város tudja, mi van köztük. Azt mondja, hogy a saját lakásába azt hoz be akit akar. Veszekedések során már nem egyszer anyumat megütötte, lekurv...za, féltékeny, kötekedik. Anyum soha nem csalta meg őt és még mindig szereti, szeretné "visszakapni" a  férjét. Minket lehülyéz, semmit se csinálunk jól, kötekedik minden nap, ha nem anyummal, akkor öcsémmel, s ha nem velem, akkor azzal, akit éppen előkap. És ezt már nem lehet ép ésszel elviselni.
Észrevettem magamon, hogy nem tudok megbizni a nőkben. Barátnőimmet nem tudom közel engedni magamhoz, felhúztam egy falat magam köré.
Egy veszekedés alkalmával azt vágta a fejemhez, hogy ha én le kurv..zom a szomszéd nőt, akor én mi vagyok? (4 éve egyetemen vagyok, a barátommal lakom, akivel már 5 éve együtt vagyunk). Azt hittem, hogy megnyilik a föld és elsülyedek, mikor a saját apám mond ilyent nekem, rólam. Azt elviselem, hogy hülye, buta, lusta, semmirekellő vagyok, de ez már sok. Persze a női és azok gyerekei tökéletesek. Így telnek a mindennapok sajnos. Míg az egyetemen vagyok és hív anyum, a szivem szorul össze, hogy mi történt megint. Reszketek az idegességtől és nem tudom még meddig birom elviselni ezt az állapotot. Utálom az olyan nőket, akiknek semmi se szent. Tönkretették a családom.