Gyerekkönnyek

Egy nagy " galuskával " a torkomban olvastam az imént P. történetét, ami alatt megelevenedett előttem a saját életem, ami hasonlóképpen zajlott.

Az apám egy alkoholista volt világ életében. Az életem első 17 éve veréssel, és megaláztatással telt el. Sokszor azt sem tudtam miért vert meg. Mikor rákérdeztem,azt mondta azért mert szeret. Diszkós volt másodállásban,így sok " barátja ",ivócimborája volt. Előfordult,hogy napokig nem mentem iskolába,mert házibulit tartott, és egész éjjel bömbölt a zene, és nem tudtunk aludni. Néha be is jött a szobánkba, ahol az öcsémmel laktam, és át kellett mennem a másik szobába, hogy lássa mindenki, milyen szép vagyok, és milyen jól táncolok. Ekkor kilenc éves voltam. Ebben a bandában volt egy férfi, aki felfigyelt rám, és ettől kezdve rendszeres látogatója lett az otthonunknak. Azt mondta egyszer a szüleimnek,hogy nagyon szereti a gyerekeket, és ha nem bánják, " játszik " velünk egy kicsit. Az öcsém és én éppen hideg meleg játékot játszottunk. A férfi megkérdezte,hogy ő is játszhat-ee velünk. Mi megengedtük neki. Azt mondta, hogy az öcsém menjen ki a konyhába, és ha majd szól, akkor jöjjön be a szobába, mert idő kell ahhoz, hogy eldugja a kis autót, amit a tesómnak, majd meg kell keresnie. Amint öcsi kiment a szobából, elkezdett engem simogatni, és azt mondta nagyon szép vagyok. Megkérdezte csókolóztam-e már, mert ha még nem, akkor ő megtanít. Azzal csókolgatni kezdett. Én kilenc évesen azt hittem, hogy ez normális, és itt egy ember, aki szerint én egy szép kislány vagyok, akit lehet szeretni, és nem a világ szemete, akire az Apja legkedvesebb szava " a te tetű" volt. Azt mondta, hogy legközelebb elvisz fagyizni, és akkor elmegyünk hozzá, akkor majd mást is csinálunk. Ígért nekem egy játék babát, ami olyan mint az igazi, mert az volt a szívem vágya már nagyon régóta, persze soha nem kaptam meg. Sem a szüleimtől, sem ettől az embertől. Szerencsére, soha nem került sor a fagyizásra, így amikor látogatóba jött ez az ember, akkor csak simogatott és a bugyimba kotorászott. Ez pár hónapig volt így, mert aztán ahogy jött, úgy el is tűnt az életemből. Néhány éve mondtam el az Anyámnak az esetet, mert addig nem mertem, és nagyon szégyelltem. Anyám nem állt ki értünk soha, mert amikor mi kaptunk ki, akkor neki könnyebbség volt, hogy most nem őt veri az Apám. A verések persze folyamatosan jelen voltak az életünkben. Egy alkalommal az Apám nem nyert a biliárdban és széttörte rajtam a széket, az akkor két éves öcsémet nekivágta a falnak. Amikor az Anyám be akarta borogatni a térdem, mert feldagadt, ketté akarta törni a lábam. Amikor az Anyám éjszakás volt, és Apám éjjel részegen hazajött, nem volt kivel kötözködnie, akkor felébresztett bennünket és akkor tartott gyereknevelést. Elmondta,hogy egy senkik vagyunk, nem lesz belőlünk semmi, és én egy nagy kurva leszek, olyan mint az Anyám. Ha állva el mertünk aludni, akkor belénk rúgott, hogy amikor ő beszél árgus szemmel kell rá figyelnünk, és ne merészeljünk elaludni! Anyám nem merte elhagyni, mert azt mondta az öcsémet viheti, de engem kivág a negyedik emeletről inkább, minthogy elmenjek velük. Kell valaki a főz, mos, takarít rá. Az iskolában nem tudtam figyelni, mert állandóan álmos voltam, tornaórán nem mertem levetkőzni, mert tele voltam sebekkel. Így év végén megbuktam. Másodikban is és negyedikben is. Híre volt Apámnak a városban és mindenki félt tőle. Fiatal suhancokkal barátkozott, és aki nem akart vele barátkozni, azt jól elverte. A rendőrök is tudtak az otthoni helyzetről, mégsem tettek soha semmit, mert a rendőrök is a haverjai voltak. Amikor 16 lettem, annyira megverte az Anyámat Apám, hogy két napig eszméletlenül feküdt a kórházban. Akkor én kerestem albérletet, elpakoltam a holminkat és megvártam, amíg az Apám hazajön a munkából. Kinyitottam az ablakot, kiálltam az ablakpárkányra és közöltem, hogy elég volt, elköltöztünk és most kilökhet az ablakon, mert én is megyek. Nem szólt semmit erre. Én lemásztam az ablakból, kimentem a bejárati ajtón, és becsaptam magam után. Ezután járt a nyakunkra, hogy menjünk vissza, mert ő szeret minket, és amikor nemet mondtunk, elkezdett szidni, mocskolni bennünket. Próbált öngyilkos lenni,d e persze nem sikerült neki. Nyolc éve nem beszéltünk egymással. Anyámnak is elmondtam,hogy megvetem azért, hogy soha nem állította le Apámat, mikor már sírni sem tudtunk, annyira hozzászoktunk az ütlegek okozta fájdalomhoz. Ezután az Anyám is kitette a szűröm, és 16 évesen meg kellett állnom a saját lábamon. Az iskolával szemben laktunk, és volt,hogy az ünnepséget nem tudták megtartani az iskolaudvaron, mert az Apám ordított az ablakban és bömböltette a magnót. Kiközösítettek az osztálytársaim és év végén azt mondta a tanárom, hogy egy ilyen gyerek ne rontsa az osztály hírnevét, és megbuktatott. Persze otthon kaptam rendesen a bukásért. Este hattól hajnal kettőig ütött úgy, hogy már úsztam a saját vizeletemben. Persze soha fel sem merült ebben az állatban, hogy ő az okozója a rossz iskolai eredményeimnek, engem hibáztatott mindenért.

Ez az egész történet végig kísérte az egész életemet. Amikor megszületett a kisfiam, mély depressziós lettem, mert az járt folyton a fejemben, hogy olyan leszek én is, mint az Apám. A férjemre nem számíthattam, mert ő meg félt a felelősségtől és nem mert hozzászólni a gyerekhez egészen négy évig. Most nyolc éves a kisfiam és igazán nagyon jó gyerek. Jól tanul és nem rosszalkodik. Mégis úgy érzem rossz Anya vagyok. Nem tudok vele játszani, nem is tudtam soha. Építettem kockából vagy rajzoltam neki, vagy kártyáztam vele. Esetleg a játszótéren homoktortát csináltam neki. Velem sem játszott soha senki, magam találtam ki játékokat. Amikor elváltam a férjemtől, úgy vezette le a kisfiam a  veszteséget, hogy az egész szobáját összefirkálta és szétdarabolta ollóval az ágyneműjét. És én ahelyett, hogy arról biztosítottam volna, hogy itt vagyok neki és mellette állok, akármi is történik, helyette nagyon megvertem és csak azután gondolkoztam. Mikor mindketten megnyugodtunk, leültettem és bocsánatot kértem tőle, és ezután mondtam el neki, hogy soha többet nem kell attól félnie, hogy ki fog kapni,és azt, hogy rám mindig mindenben számíthat. Ezt az ígéretemet be is tartottam, mind a mai napig. Ha valami nagyobb kilengése van esetleg, akkor inkább megszidom és próbálom elmagyarázni, hogyan kellene szerintem cselekednie, de nem bántom. Sokat dicsérem, és azt mondogatom neki, hogy egy nagyon okos ügyes kisfiú, aki csak az lehet az életben amiről csak álmodik.

Mert nekem is volt egy álmom, hogy orvos leszek. Amikor felnőttként elhatároztam, hogy leérettségizek, beültem az iskolába és pánikrohamot kaptam, mert nem értettem matek órán miről beszél a tanár. Nincsenek meg az alapjaim és így akárhogy igyekeztem, nem sikerült leérettségiznem. Dolgoztam egészségügyben mint segédnővér, és mondhatom nagyon jól csináltam, és tudom,hogy belőlem egy igazán remek orvos válhatott volna. A barátnőm azt mondja mindig, hogy én egy értékes, kallódó ember vagyok.

Most mások után takarítok és küzdök a mindennapokban, hogy a felszínen maradjak és nevelni tudjam a fiam, akinek szintén vannak álmai, és amit nekem ahogy csak tudom, támogatnom kell, mert segítség az nincs, és nem tudok senkire számítani! De tudnia kell,hogy én itt vagyok, és itt leszek mindig, akire támaszkodhat!