Előrebocsátom hogy meglátásaim és az általam levont konklúziók  szüleim halála utáni időszakom termékei, tehát felnőtt kori végeredmények. Ezek a dolgok sem munkámban, sem alapvető életvitelemben sohasem korlátoztak vagy vittek deviáns irányba semmilyen vonatkozásban! 16 évi házasság után születtem. Anyám - annak idején - fogadást kötött az egyik barátnőjével, hogy melyiküknek lesz gyermeke előbb. Anyám nyert - egy reprodukciót: "az állatok gyűlése" címmel. Haláláig díszítette a szobát. Lánynak kellett volna születnem, de fiúnak sikerültem. Így anyám azzal vett a természeten - és természetén - elégtételt hogy 2,5 éves koromig lányruhában, illetve abszolút arra hajazó uniszex ruhákban járatott. Akkor hagyta abba ezt a módot, amikor egy orvosi vizsgálaton a doktor kifejezett döbbenetének adott hangot a lánykának kinéző fiú azonosításakor. Talán 3 éves lehettem amikor apám beteg lett és anyám egyedül hagyott vele - ő fodrászhoz ment. Apám lefeküdt aludni és mert én a motoszkálásommal felzavartam: megvert. Amikor anyám hazaért (kb. 1 óra múlva) még mindig bőgtem. Amikor este a lefekvésre került sor kiderült hogy apám kék-zöld keze nyomával van tele a hátam és a vesém. Anyám összes reakciója az volt erre: " Te állat! És ha holnap beteg lesz, mit mondok az orvosnak?!?! " Az, hogy esetleg leszakadt a vesém fel sem merült ebben a vonatkozásban. Másnap természetesen - apámtól elkaptam a tüdőgyulladást - beteg lettem. Anyám vitt át az orvoshoz. Vetkőztetés, nyomok felfedezése, kérdő tekintet, anyám diszkréten félrenézett mint az úriasszonyok amikor először hagynak pénzt náluk az éjjeliszekrényen a szex ellenértékeként.

Második általánosba jártam amikor anyám kórházba került, így " apámra  hárultam ". Egyik este nagyanyám vitt haza az iskolából és vett nekem egy magot szedegető felhúzós (játék) csirkét. Amikor apám hazaért megnézte az iskolai munkámat: a " zsip-zsup, kender zsup " című versikét kellett lemásolni a könyvből. Ő tehát ellenőrizte a munkámat - akkor még pocsék volt a helyesírásom. Bizony eltévesztettem, kihagytam néhány betűt. Ő ezt azzal honorálta hogy minden betűhiba miatt pofon vágott, azaz olyat levert hogy leborultam a székről. Visszaültem és a következő hibáig nem is volt újabb saller. Közben a játékcsirke felhúzója eltűnt, ezért újra kaptam, hátha lenyeltem. Néhány hónappal később anyám ismét kórházba került, újabb apai gondoskodás elé néztem. Egyik este vacsorára spenót volt (nagyanyám főzte) és apám pörköltet öntött rá - amit én évek óta tudhatóan utáltam. Kérésemre megpróbálta " lefölözni " és mert a spenót ráömlött a szőnyegre úgy megvert hogy bepisáltam. Végül ágyba kerültem és amikor a ruháimat válogatta a másnap reggeli iskolai repertoár okán, felfedezte a nedvességet. Így aztán felkeltett és újra megvert - mert bepisáltam az előző verés miatt. Egy évvel később barátaiktól való hazaérés során a nagy kertben elvesztettem a lakáskulcsot - az én hibám volt, játszottam vele és a szőlőlugas ágai kirántottak a kezemből. Szerencsére be tudtunk jutni a lakásba de apám visszazavart megkeresni - teljes sötétségben. Én akkoriban rettenetesen féltem a sötétben, tehát nem akartam lemenni, de erre verés közben visszavitt a " tetthely "-re és ott kellett maradnom. Másnap a szomszédok arról érdeklődtek hogy kutyát vagy macskát öltek-e nálunk előző este.

Anyám számára én voltam az önbeteljesedés csúcsa, azaz nekem kellett a legtökéletesebbnek lennem mindenki közül - hogy büszkélkedhessen velem - azaz saját magával. A 8 osztályt végig kitűnővel végeztem, mégis sokszor azt mondta: az a valódi kitűnő, aki a napköziből lesz színötös nem otthon a törődő, gondoskodó szülők mellett. Vagyis nekem hatost kellett volna vinnem - hogy egyenlő legyek a napközis eminensekkel. Egyik hihetetlen nagy bűnöm (az orrom túrtam vagy a körmöm rágtam) után közölte velem hogy javítóintézetbe ad emiatt. Éjszakákat bőgtem át emiatt. Volt amikor hasonló bűnért 2 hétig nem beszélt velem, azaz nem szólt hozzám. Az egyik szomszédunk kórházba került és mi meglátogattuk. Anyám - a kórterembe belépve - olyan lett mint a csepegő nádméz (Rudyard Kipling szerint Bagira szavai voltak ilyenek) és én nagyon boldog voltam hogy megbocsájtást nyertem. Ám a kórteremből kilépve minden visszaállt normál szeretet megvonó üzemmódba.

Keresztapám halála után rám akarta erőszakolni a ruháit, hogy általam / rajtam keresztül lássa viszont  a halott öccsét. Az hogy én eközben hogyan érzek, vagy mit akarok fel sem merült kérdésként. 4 éves koromig az egyik játékom / szórakozásom volt hogy ültem a rekamién és vertem a fejem hátrafelé a párnába. " Veri a fejét " kommentálta anyám az ismerősök, szomszédok kérdésére. Közbevetőleg jegyzem meg hogy a fogságban,  ingerszegény környezetben tartott vagy  anyjuktól korán elválasztott állatok tesznek ehhez hasonló monoton mozdulatokat egész ébrenlétük alatt, vagy tollukat, bundájukat véres húsig feltépkedik - az  " embergyereknél " a körömrágás az egyik  analógiája ennek. Anyám a legkisebb csínytevésre, rosszaságra pofon ütött, fejbe vert. Legnagyobb találmánya a szeretet megvonása volt. Gyakran hangoztatta is hogy elcseréltek a kórházban és nem vagyok az ő fia, hanem valaki másé, tehát örüljek hogy egyáltalán törődik velem. Az ismerősök, rokonok, szomszédok, tanárok ezekből a dolgokból semmit sem vettek észre, mert anyám nagy mágus volt. A szerető, féltő, óvó abszolút felügyelettel vegyes gondoskodás képben adta elő a dolgokat - ha mégis valami kilátszott az álcából. Ahogy nőttem " felfelé " mindkettőjük emlékei megszelídültek és felnőtt koromra már ők voltak - saját maguk szerint - legkiválóbb, legodaadóbb szülők. Tulajdonképpen a haláluk után kezdett az " elfojtás " nevű jelenség megszűnni és kezdtek előjönni addig a mélybe lenyomott emlékek - egyre erősebben, egyre világosabban. Írhatnék még sok mindent, de csak annyi lenne a haszna hogy az alaptörténetet cizellálnám, ám a lényeghez már adnék hozzá semmit. Íme a recept a fizikai erőszakkal kombinált pszichikai bántalmazásnak, amit ha valaki otthon kipróbál, hozzám hasonló végterméket fog kapni.

A recept tehát adott. Könnyen levezethető hogy a szülők igényei, be nem teljesedett vágyai és saját frusztráltságuk micsoda iszonyatos bajokat okozhatnak egy gyerek életében. Há' istennek én különösebb sérülések nélkül megúsztam az életemnek ezt a szakaszát. Köszönhetem ezt alkalmazkodó képességemnek és lelkierőmnek. Látható maradéka csak annyi lett az elszenvedett traumáknak hogy az élet mindenféle formáját rendkívüli módon értékelem és nagyon szeretem az állatokat. Véleményem szerint ez egyfajta gyermektelenségi pótcselekvés. Felnőtt koromban bármennyire is megtettek mindent, hogy kapcsolatunk harmonikus legyen megbocsájtani sohasem tudok - nem is akarok. Amikor felnőttem, anyámnak az volt a legnagyobb vesztesége hogy már nem tudott uralkodni rajtam. Apám halála után (anyám rajta is uralkodott iszonyú módon) ez a dolog egyre inkább előtérbe került nála. Az a típusú nő volt aki olyan mint az aranka növény. Önmagában életképtelen, csak akkor él meg ha élősködhet valakin. Lelkileg ezt tette mindig mindenkivel aki a hatalmába került. 5 éves lehettem amikor az egyik ismerős hölgy elvitt sétálni és amikor hazaértünk, egy idegen kisfiú (Anika) játszott a játékaimmal az udvaron. Amikor rákérdeztem a dologra, anyám egy laza mondattal közölte hogy elcserélt minket, mert ő jobb gyerek mint én és egy óra múlva elvisz a másik asszony hozzájuk az ő gyerekének. Nos dióhéjban ennyi. A konklúziókat vonja le mindenki - saját képessége, tudása, irányultsága, meggyőződése szerint.